Országos Klinikai Idegtudományi Intézet

Adatvédelmi tájékoztatók

Adatvédelmi tájékoztató

Az ilka.aeek.hu célja egységes képzési felület megteremésével gyakorlatorientált, valamint a munkaköri igényekhez igazodó oktatás szervezése és biztosítása az egészségügyi ágazat dolgozói számára a legkorszerűbb információtechnológiai fejlesztések használatához.

A Nemzeti Egészségügyi Informatikai (e-Egészségügyi) Rendszer bevezetését támogató módszertan-, szolgáltatás-, képzés- és humánerő forrás-fejlesztés kiemelt projekt (TÁMOP-6.2.7.-13/1-2013-0001) keretében létrehozott portál – a továbbiakban: ILKA-rendszer – működése személyes adatok kezelését is igényli. Használata regisztrációhoz, valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) rendelkezései szerinti adatkezelési beleegyező nyilatkozat megtételéhez kötött, amely nélkül az Állami Egészségügyi Ellátó Központ a képzésen való részvételt, valamint annak eredményességét nem tudná hitelesen igazolni, ezáltal a portálon nyújtott szolgáltatás sem lenne alkalmas a felhasználók elvárásainak való megfelelésre.

Kérjük, hogy az adatkezelési nyilatkozat megtétele előtt figyelmesen olvassa el a jelen adatvédelmi tájékoztatót!

Amennyiben az abban foglaltakkal kapcsolatosan kérdése merülne fel, az ILKA-rendszer munkatársai készséggel állnak rendelkezésre az alábbi központi elérhetőségen: ilkahelp@aeek.hu

Az ILKA működtetőjeként az Állami Egészségügyi Ellátó Központ fenntartja a jogot továbbá a jelen tájékoztató részbeni vagy teljes módosítására az adatkezelésre vonatkozó biztonság és jogszerűség mindenkori sérelme nélkül. Kérjük, rendszeresen kövesse figyelemmel annak tartalmát! A módosítások rövid összefoglalását a hatálybalépés előtt legalább 30 napos időszakra az ilka.aeek.hu-n elhelyezzük, de a módosítással kapcsolatos információk önmagukban történő áttekintése a teljes, a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt adatvédelmi tájékoztató megismerését nem teszi nélkülözhetővé.

Ön a regisztrációjával megerősítette, hogy teljes körűen megismerte és elolvasta az adatkezelési nyilatkozatot, továbbá hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben „A megújuló alapellátás módszertani ismeretei (Új alapokon az egészségmegőrzés) című e-learning tanfolyamra jelentkezik, az Ön által önkéntesen megadott személyes adatai adatellenőrzés céljából az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ részére továbbításra kerülnek.

1. Az adatkezelő

Adatkezelő neve: Állami Egészségügyi Ellátó Központ (a továbbiakban: Adatkezelő)

Székhelye: 1125 Budapest. Diós árok 3.

Postacíme: 1525 Budapest 114. P.O.B. 32.

Adatkezelés NAIH azonosítója: NAIH-88271/2015.

Az ILKA-rendszer működését támogató ügyfélszolgálat elérhetőségei munkanaponként 09.00-17.00 óra között:

  • Telefon: 06 70 430 44 00
  • e-mail: ilkahelp@aeek.hu

2. Általános keretek

2.1 A jelen tájékoztató összefoglalja azon magas szintű adatvédelmi illetve adatkezelési elveket, szabályokat, amelyeket az Adatkezelő az ILKA-rendszer működtetésével összefüggésben önmagára nézve kötelezőnek ismer el a mindenkor hatályos jogszabályi előírások maradéktalan megtartása mellett. Utóbbiak a jelen szabályzatban való kiemelés híján is részét képezik az Adatkezelő gyakorlatának.

2.2 Kialakítása során az Adatkezelő egyaránt figyelembe vette az Infotv. rendelkezéseit, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság ajánlásait, a vonatkozó joggyakorlatot, a hatósági, bírósági és Alkotmánybírósági döntéseket.

2.3 A jelen szabályzatban alkalmazott fogalmak minden esetben megegyeznek az Infotv. 3.§ szerinti értelmezésekkel. Felhasználónak a honlap regisztrált használója tekintendő.

2.4 Az ILKA-rendszer használatát megelőző regisztráció során a felhasználó az Infotv. 5.§ (1) a) pontja szerint minősülő nyilatkozatában ad hozzájárulást az adatkezeléshez. A honlap funkcióinak használata, az egyes személyes adatok megadása, nyilatkozatok megtétele minden esetben önkéntes alapon történik.

2.5 Az adatkezelés célja az ILKA-rendszer használata során történő képzések szervezésének támogatása a jelentkezések monitoringja, egyes oktatási anyagok rendelkezésre bocsátása, valamint a részvétel tényének – e-learninges anyagok esetében a kurzus teljesítésének – igazolása révén.

2.6 A honlap böngészésével összefüggésben a felhasználó tudomásul veszi, hogy a honlap működése érdekében a számítógépére adatcsomagok (ún. cookie-k) települnek a felhasználó azonosítása, valamint a honlap egyes oktatási funkcióinak működtetése érdekében. Ezek hiányában az ILKA-rendszer egyes funkciói nem lennének használhatóak, valamint a megjelenítési lehetőségek is csökkennének a felhasználók oldalán. A cookie-k fogadása valamennyi böngészőben letiltható, azonban az ezzel együtt járó használati hibák lehetőségét a felhasználók tudomásul veszik. Valamennyi adatcsomag törlését a felhasználó maga végezheti el számítógépén.

3. Kezelt adatok köre

3.1 Az adatkezelő az ILKA-rendszer működésével összefüggésben a felhasználóknak kizárólag a jelen tájékoztatóban foglalt személyes adatait kezeli, amelyek az alábbiakra terjednek ki:

  • valamennyi felhasználó esetében személyes azonosító adatok (név, anyja neve, születési hely, idő, lakcím, levelezési cím, telefon és e-mail elérhetőségek, végzettség foka és bizonyítvány kelte);
  • képzésen részt venni kívánók esetében a választott képzésre vonatkozó információk (választott képzés helye / ideje / témája, szállás / utazási / étkezési adatok, utazási költségek elszámoláshoz szükséges dokumentumok feltöltése);
  • az e-learning kurzus lehetőségével élők vonatkozásában egyes sajátos adatok (elsajátított oktatási anyag neve, elvégzés időpontja, továbbképzési pontigazolásra való jogosultság igazolása).
3.2 Az Adatkezelő a felhasználók által az ILKA-rendszerbe felvitt adatok megfelelőségét és helytállóságát nem ellenőrzi. 3.3 Az Adatkezelő a honlap használatával összefüggő egyes tevékenységeket naplóz. 3.4 A tárolt adatokhoz a 2.5 pontban jelzett céllal kizárólag az Adatkezelőnek az erre felhatalmazott munkatársai férhetnek hozzá. Az adatok kezelését belső adatvédelmi előírások rendezik, az adatkezelés azok maradéktalan megtartásával történik.

4. Tájékoztatási, valamint korrekciós lehetőségek

4.1 Az Adatkezelő irányába teendő kérések, nyilatkozatok megtételére kizárólag írásban (papír alapon ajánlott, vagy tértivevényes levélben, illetve e-mail-ben) nyílik lehetőség, amelyek postai úton való feladás esetében a címzett általi igazolt átvétel napján, e-mailben való elküldés esetén pedig – a kézbesítés sikertelenségéről tájékoztató válaszüzenet hiányában – a következő munkanapon tekinthetőek kézbesítettnek.

4.2 Az Adatkezelő által kezelt adatok köréről, azok tartalmáról valamennyi érintett tájékoztatást kérhet, szükség esetén pedig kezdeményezheti azok helyesbítését is. A megkeresésekre az Adatkezelő haladéktalanul, de legfeljebb 10 munkanapon belül válaszol.

4.3 Valamennyi kezelt adat a felhasználó profilból az érintett számára is elérhető, akik a szükséges korrekciókat akár maguk is elvégezhetik, de a honlap használatához szükséges alapadatok nem törölhetőek és nem is szerkeszthetőek. A módosítás esetén az adatok korábbi tartalma az Adatkezelő belső adatbázisaiban továbbra is rendelkezésre áll a korábbi állapotok, nyilatkozatok és információk igazolásának lehetővé tételére. Az Adatkezelő tevékenysége, adatkezelése, és továbbítása során semmilyen formában nem változtatja meg az adatokat – ide nem értve az érintett kérésére történő korrekciók esetét.

4.4 Bármelyik felhasználó kezdeményezheti az Adatkezelő elérhetőségein profiljának, vagy személyes adatainak törlését. Ilyen irányú kérdéseknek az Adatkezelő haladéktalanul, de legkésőbb 10 munkanapon belül eleget tesz. A felhasználói profil valamint a személyes adatok törlésével az ILKA-rendszerben tárolt, a felhasználó beazonosítására szolgáló adatok törlésre kerülnek, ugyanakkor a továbbiakban a személyes adatkezelést igénylő feladatok – így különösen a képzéseken való részvétel, a kurzuseredmények, valamint az elvégzett képzésekre korábban kiadott pontigazolások megfelelőségének tanúsítása, az esetleges utazási költségek megtérítése stb. – az Adatkezelő számára a törlést követően nem teljesíthetőek. Az ezzel járó kockázatokat a felhasználó az adatkezelés korrekciójára vagy megszüntetésére vonatkozó kérése esetén tudomásul veszi.

4.5 Jogellenes, megtévesztő adat használata, illetve a személyes, vagy különleges adatokkal való visszaélés bűncselekményt, illetőleg polgári jogi igényt alapozhat meg, amelynek gyanúja esetén az Adatkezelő az adatokat a lefolytatandó eljárás időtartamára is jogosult megőrizni.

4.6 Adatkezelő jogosult és köteles minden olyan rendelkezésére álló és általa szabályszerűen tárolt adatot az illetékes hatóságoknak továbbítani, amelyre őt jogszabály vagy jogerős hatósági kötelezés kötelezi. Ilyen adat továbbítása, valamint az ebből származó következmények miatt az Adatkezelő nem tehető felelőssé.

4.7 A Felhasználó jogérvényesítési lehetőségeit az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról 2011. évi CXII. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény alapján a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság előtt gyakorolhatja, továbbá bármilyen személyes adattal kapcsolatos kérdésben kérheti a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság eljárását is (1125 Budapest Szilágyi Erzsébet fasor 22/C; postacím: 1530 Budapest, Pf. 5.).

Budapest, 2015. augusztus 11.